SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A túlzott kenyérfogyasztás vesedaganatot okoz

Családinet [cikkei] - 2006-11-14
A finomított pékárukban gazdag étrend, azon belül is különösen a kenyér gyakori fogyasztása jelentősen emeli a vesedaganat egyik leggyakoribb formájának, a vesesejt-karcinomának (RCC) a megjelenését, állítják olasz kutatóorvosok.

Ismert és elfogadott tény, hogy az étrend és a tápanyagok fontos szerepet játszanak a betegség megjelenésében. Azonban bizonyos ételcsoportok esetleges káros hatása a sokat vitatott kérdések csoportjába tartozik.

 

Az International Journal of Cancer folyóiratban közölt kutatásban olasz orvosok ennek érdekében végezték el vizsgálataikat 767 RCC-s beteg részvételével. A kontrol csoport 1534 tagjánál akut, nem daganatos eredetű betegség állt fenn. A két csoport tagjainak korábbi, a diagnózist megelőző étkezési szokásait kérdőívek segítségével mérték fel.

 

A kapott adatok alapján elmondható, hogy az RCC betegség kialakulásának kockázatát a rendszeres és túlzott kenyérfogyasztás 94 százalékkal, a tészta és rizsfogyasztás 29 százalékkal, a tej és joghurt pedig 27 százalékkal növelte meg.

 

Ellenben a rendszeres baromfihús fogyasztás a betegség kialakulásának kockázatát 26 százalékkal, míg a zöldség fogyasztás 35 százalékkal csökkentette.

 

Jelen kutatást megelőzően korábban nem irányult vizsgálat a gabonafélék és a rák kialakulása közti összefüggés feltárására. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy mérsékelt fogyasztásukkal és a zöldségfélék fokozott bevitele mellett a vesedaganat ezen típusa megelőzhető.

 

A hír alapjául a „High bread consumption tied to kidney cancer” cikk szolgált.

 

www.orvostkeresek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
HozzĂĄszĂłlĂĄsok (20 - 11)
Lieland
#20 2011. mĂĄrcius 23. 13:18:52 | szerda
Kedves RambĂłka!

Köszönöm, hogy megosztottad a történetedet! Tökéletesen rámutattál arra, hogy milyen problémát is okozhatnak a nem bio kozmetikumok. Örülök, hogy már túl vagytok a nehezén, és segítenek ezek a kozmetikumok! Remélem, hogy a kisfiad füle is teljes mértékben rendbe jön. Smile
RambĂłka
#19 2011. mĂĄrcius 19. 23:08:29 | szombat
A kisfiamnak elĂŠg durva seborrheĂĄs dermatitise van. A feje Ăşgy nĂŠzett ki, mintha rĂźhes lenne, vastag, zsĂ­ros, sĂĄrga lemezek voltak a hajĂĄban, csĂşnya gyulladĂĄsos alapon. Ha lekaparta, akkor aprĂł vĂŠrzĂŠsek jeletek meg a helyĂŠn.
Több bőrgyógyásznál is jártunk, mindegyik szteroidos krémeket írt, amik ideig-óráig el is tüntették a sebót, hogy aztán újult erővel és a korábbinál jóval nagyobb területen jöjjön elő. A végén már a feje mindkét oldala a fülétől felfelé csupa rondaság volt.
Külföldi oldalakon olvastam arról, hogy a sebó hátterében gombafertőzés állhat, ami gyulladást vált ki, a szteroid viszont, bár visszafogja a gyulladást, ugyanakkor agyoncsapja a szervezet lokális védekezőképességét és ráadásul a hámot is vékonyítja, ez megmagyarázza, hogy miért is terjedt el egyre jobban a sebó:
Gomba jön, irritál, kialakul a gyulladás, én lekenek neki egyet a szteroiddal, ami kinyírja a védőket, így az elvékonyodott hámon még több gomba tud bejutni. Hajrá!
Ekkor az antalvali.com-on találtam pár érdekes dolgot a sheavajról és a teafaolajról. A lényeg röviden, hogy a sheavaj hasonló összetételű, mint a bőr védőrétege, a teafaolaj pedig gomba és baktériumölő hatású.
Nem volt vesztenivalĂłm, hiszen a gyerek feje egyre csĂşnyĂĄbb lett ĂŠs mĂĄr a hajlatai is kipirosodtak.
MegpuhĂ­tottam a sheavajat ĂŠs sikeresen beleborult a teafaolaj.
Elsőre furcsa volt, olajos hatású, amolyan "sose szívódik be". De reggelre mindig száraz volt a fiam haja, mintha nem is kentem volna rá semmit.
A hajlataiban lévő foltok egy hét alatt elmúltak.
A fejének több idő kellett, de egyszercsak eljött a nap, amikor az utolsó plakk is levált és alatta sima volt a fejbőre.
Aztán nyáron el is feledkeztünk a dologról. Ősszel későn kaptam észbe és a sebó megint előjött. De pár hét alatt sikerült visszaszorítani.
Egyvalamire viszont jĂł volt ez a hiba:
2 éve jártunk már fülészetre, mert a kölyöknek olyan intenzív "fülzsír" képződése volt, hogy 1,5 havonta szedtek ki a füléből 1-1,5 centis füldugókat. Az egyik fülészeti vizitnél még volt két nagyobb plakk a fején. A fülészünk szokásához híven megint azon sopánkodott, hogy nem érti, akármennyire óvatosan is szedi ki a gyerek füldugóját, mindig vérzik alatta. Ekkor ugrott be, hogy mi van, ha a fülében is sebó van?
Hirtelen lekaptam a fején lévő leválófélben lévő plakkot és megkérdeztem a dokit, hogy a fülében is ilyen pontszerű vérzés van-e? Az igen válasz után elmondtam, hogy a fejét mivel tartjuk karban és engedélyt kértem, hogy a fülébe is bejuttathassam a teafaolajat. Beleegyezett.
Ez volt tavaly októberben. Onnantól kétnaponta csepegtetek mandulaolajban elkevert teafaolajat a gyerek fülébe, felváltva hol az egyikbe, hol a másikba. És csodák-csodája januárig nem kellett mennünk a fülészetre. Amikor aztán újból befalazódott a füle, a fülészünk a kipucoláskor teljesen megdöbbent, mert a korábbi mennyiséghez képest elenyésző méretű lett a füldugója és a hallójáratában a bőr már teljesen normális volt.
ElkĂŠrte a receptet. Smile
Most ott tartunk, hogy az egyik füle azóta is teljesen tiszta, a másikban még telik a dugó, de mindig is az volt a rosszabb. Én bízom benne, hogy nyárra az is rendbe jön.

Elnézést, ha hosszú voltam, de azóta minden fórumon leírom, hogy aki hasonló cipőben jár, megtalálja a megoldást.
Áttértünk a bio babakozmetikumokra és az öko mosószerekre. Nem akarom tovább terhelni a bőrét.
Atrixe
#18 2011. mĂĄrcius 18. 22:09:04 | pĂŠntek
Sok helyen utĂĄna lehet nĂŠzni, hogy mi kĂĄros ĂŠs mi nem, pl.: http://www.organikus.hu/mergezo.php
Természetesen jobb több helyről tájékozódni és csak fokozatosan termékeket, szemléletet és esetleg életmódot váltani.
Sajnos a babakozmetikumok többsége szintetikus anyagokból áll... Natúr- és biotermékeket is körültekintően érdemes vásárolni, csak ellenőrzöttet, és márka helyett összetevőket kell nézni minden esetben. Ha saját magunk készítjük el, időigényes ugyan, de hosszú távon megéri és legalább tényleg tudjuk mi van benne Smile
Lieland
#17 2011. mĂĄrcius 18. 11:39:27 | pĂŠntek
Kedves FaithInLove! Én a cikkemmel fel szerettem volna hívni mindenki figyelmét arra, hogy legyünk körültekintőek, mielőtt bármilyen kozmetikumot használnánk a gyermekeinken, vagy akár saját magunkkon. Ezt javaslom neked is, légy óvatos ezekkel a termékekkel. Ha elolvastad az összetételét, és úgy ítéled meg, hogy nem tartalmaz káros anyagokat, akkor nyugodt szívvel használhatod gyermeked ápolására! Nem minden termékben vannak meg a fennt említett anyagok, de sajnos a mai világban ezek száma egyre kevesebb. Ráadásul és csak néhány példát hoztam, melyek károsíthatják az egészséget. Mint ahogy azt az ételek elfogyasztása előtt is megnézzük, hogy mit tartalmaz, úgy nem árt, ha a kozmetikumok használata előtt is megnézzük, mit is viszünk be a szervezetünkbe!
FaithInLove
#16 2011. mĂĄrcius 17. 20:46:40 | csĂźtĂśrtĂśk
Én nyugodtan használtam eddig is és használom ma is a Heim Pál Gyerekkórház ajánlásával forgalmazott babatermékeket.,, Ezek szerint mégsem teszem jól???
Lelani
#15 2011. mĂĄrcius 12. 11:53:00 | szombat
SzomorĂş, hogy a kozmetikumokat gyĂĄrtĂł cĂŠgek ilyen szinten kihasznĂĄljĂĄk a bizalmunkat. JĂł cikk, Ăśtletes a recept is! GratulĂĄlok!
Lieland
#14 2011. mĂĄrcius 11. 19:26:25 | pĂŠntek
Köszönöm szépen! A mai világban, már egyáltalán nem meglepő, hogy olyan sok kozmetikumot betiltanak. Sajnos olyan anyagok is bele kerülnek a termékekbe, amelyek súlyosan károsak lehetnek a gyerekek egészségére. Sokan nem szánnak elég időt arra, hogy utána járjanak melyek is ezek az anyagok! Remélem mások segítségére lehettem ezzel a cikkel.
Lieland
#13 2011. mĂĄrcius 11. 19:08:30 | pĂŠntek
Örülök, hogy tetszett a cikk! Remélem, hogy nem te vagy az egyetlen, aki a jövőben oda fog figyelni arra, hogy milyen kozmetikumokat alkalmaz gyermeke ápolására!
Netti66
#12 2011. mĂĄrcius 11. 14:25:41 | pĂŠntek
Szia Daniella! Nagyon jó a cikked. Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a káros vegyületekre. Külföldi portálokon elég gyakran találkozom konkrét márkanevekkel, amelyeket éppen bevontak, mert károsak az egészségre. A későbbiekben szívesen olvasnék tőled több saját készítésű kozmetikum-receptet, - nagyobb gyerekeknek, felnőtteknek valót is. Szerintem megér egy kis pepecselést az egészség!


Mooonar
#11 2011. mĂĄrcius 11. 10:54:58 | pĂŠntek
Nagyon jó tanácsok. Ha majd nekem is gyermekem lesz, biztosan fogom alkalmazni őket. Smile
1, 2  Következő

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK

A szerkesztő ajánlja

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?
A szerkesztő ajánlja